Hulla fáradtan...

 2009.09.06. 13:58

 Csíp ez a kamillás tea. Ja nem, csak megnyaltam a szám szélét. Csípőspaprikát is raktunk a lecsóba, amit Istivel készítettünk. Ez volt első közös és ugyanakkor első sajátkészítésű lecsónk. Finom lett. 

Minden ott kezdődött, hogy pénteken hazajöttem Misuéktól. Délután voltam a boltban, e-maileztem. Lassan nekem is annyi dolgom lesz, mint az ENSZ-nek. Na jó, annyi azért nem... Este meg megjött Dönci, az új lakótárs és négy évig padtársam a gimiben. Kicsit megkavart minket a vonatok késése, de épp beértünk a kollégiumba, mielőtt leszakadt az ég. Ilyen hatalmas felhőket még nem láttam. Aztán elállt, mi meg sétálni mentünk. Na, ezt nem kelett volna. Az út felénél kezdett esni. Majdnem teljesen csurom vizesek lettünk... :P

Szombaton ő hazament még a cuccaiért, de megjött Isti, akivel elkészítettük első közös és teljesen önálló lecsónkat. Még párizsit is vágtunk bele, szemléltetendő a húst. Megnéztünk egy filmet, majd meg is ettük. Mármint a lecsót. Vasárnap fokozatosan megjött mindenki, még Misu is, pedig akkor ő még csak vendég volt. Képzeld el, csak hétfőn költözött, vasárnap éjjel Balázs atyánál aludt, mert nem volt portás, nem tudott beregisztrálni. De hála Istennek megoldotta. Most már csak BéPetit várjuk, a többiek megjöttek. Vasárnap a nyolcas misén a SZÓSZ felelt az énekekért, a gólyatáborban énekelteket játszották újra, Julcsi zongorán, Andi és Misu gitáron. Zita hozott szendvicssütőt, amit rögtön ki is próbáltunk, épp akkor írtunk neked. Ma meg TéPeti helyére jött Zoli, már itt vannak a cuccai, még a hálózsákja is. És volt ma Veni Sancte, meg beszéltem Speidllel, szerdáig kellenek az anyagok, vicces hetünk lesz. De volt ma SZÓSZ is, legközelebb arról mesélünk.

Isten áldjon! Jó keresést, hidd el, nem vagy béna, csak a Jóisten megválogatja, hogy kikkel hoz össze téged. Nem megy olyan könnyen a dolog, de nem szabad feladni. :) Ügyes vagy, nagyon szép élmény lehetett az a néma találkozás is. Mi imádkozunk érted. Jóéjt!

Címkék: eső lujza lecsó isti csípőspaprika

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása