Íme egy szerdai szósz alkalom rövid története. Mivel te nem tudsz jelen lenni, gondoltam megosztom veled. Ahogy a bejegyzés címe is mutatja, tudósításnak indult, de végülis nem az lett belőle. Rájöttünk, hogy nem teljesen fedi a műfaj kívánalmait. De azért arra remélem alkalmas, hogy itt álljon, bizonyságul, hogy még létezik a csöppnyi közösségünk...

(Csak úgy mellesleg, aznap este előadást tartottama  koleszban a cserkészetről, ami a visszajelzésekből ítélve nem sikerült túl rosszul! sőt... :o))

Egy október végi szerda délután közeledett a négy óra. Ez persze sokaknak nem jelent nagy dolgot. Viszont itt, a Pázmányon néhány embernek ez jelzi a SzóSz alkalmat. Jó magam is óráim végeztével betértem a lelkészségi szobába, hogy míg nem megyünk le a pinceklubba is együtt tölthessem az időt a barátaimmal.

Áron mielőtt kiment volna a lelkészségről bedobta a kérdést: Gondolkodjatok el, hogy ma mit játszunk!?” Mindenki gőzerővel készült a soron következő órára, én meg gondolkoztam melyik is az a játék, amit még nem játszottunk, amit a többiek talán nem is ismernek. Miután kigondoltam kettőt neki is láttam az előkészületeknek. Annát is rávettem, ugyan ne pihenjen ilyenkor, inkább papírt tépjen. Négy órakor mindannyian megfogtuk súlyos táskáinkat, valaki hozta a gitárt és az énekes füzeteket. Így indultunk el a pinceklubba. Nem is sejtettük, hogy rossz irányba indultunk.

Odaértünk értünk és nyomban ki is derült, hogy ma mi oda le biztos, hogy nem megyünk. Hogy miért? Csupán három program volt aznap délutánra betervezve, így hát mivel mi kevesen voltunk, inkább másik terem után néztünk. Visszamentünk hát az Ambroba és meg is találtuk a nekünk megfelelő nagyságú termet. Bevettünk magunkat a lengyel előadóba és egyből át is rendeztük a helyet. Padokat a falak mellé, székeket körbe. Nem voltunk sokan, de a hangulatot így is magasra tornáztuk.

Az alkalom programja egy pár játékkal kezdődött, amit jómagam vezethettem. Mind a kettő nevetéssel tarkított volt. A móka lezárásaképp visszarendeztük sorainkat körkörösre. Énekeltünk párat, Áron gitározott. Helyet kapott az eddig csak angol szöveggel ismert On Christ the solid rock c. dal is, amit most magyarul énekelhettünk. Mindenki kérhette kedvencét, így ezen a napon is sokféle volt a repertoár.

Az alkalmon én nem tudtam végig maradni. De szerdán is biblio drámácskát tartott a Zoli. Melyről csak annyit tudok, amennyit már hétfőn is elmondott. Hogy az este hogyan zárult nem tudom, mert engem már a házi feladataim fölött ért a naplemente.

Az az angol dal fenn van youtube-n is, nagyon jó hallgasd meg! https://www.youtube.com/watch?v=OQgD_Wg9DG4 

Veled mi van Évi? Rég hallottunk felőled! Visszavárunk! :o) Ugye akkor amint mondtad, szilveszterkor visszatérsz köreinkbe?!

Nálunk jelenleg éppen szünet van, úgyhogy ki-ki otthon tengeti hétköznapjait. Most fejeztem be két tudósításomat. Amik remélhetőleg már közelebb állnak a kívánalmakhoz. Pihenésképp sem hagyom abba az írást! Régen adtunk magunkról hírt, gondoltam épp itt az ideje.

Hát nagyon szép napokat neked! Üdvözlet Mágocsról! És a többiek nevében szerte Magyarországból és Szlovákiából! :oD 

 A "Vénasszonyok nyara" utolsó napja október nyolcadikára esett.
Mindezt egy fergeteges STOP- esttel ünnepeltük meg, mely igen nehezen
jött össze. Ugyanis nem volt terem: a pince foglalt volt a Quaestura
emeleti termét meg nem adták oda. Végül kiderült, hogy a pincében csak
hétig vannak, így megtarthattuk eme híres és nagy hagyományokkal
büszkélkedő rendezvényt. Hatkor kezdtünk frizbivel majd frizbifocival.
Az utolsó játszmát már sötétben játszottuk, nem láttuk a frizbit:
nagyon vicces volt. Ezután bevonultunk a pinczébe, ahol énszékemmel
kezdtük a beltéri játékok sorát, majd némi zsebszövegezés után
áttértünk a névadó stoppolásra. Közben megérkeztek hárman a Bárczis
diákkörből is. A fergeteges Stop után egyéb Beugrós játékokkal
folytattuk... ám hamarosan eljött a 9:45 és a pestiek elindultak haza.
Vonatindulás előtt még egy kis Szivi, ha szeretsz..., majd utána
összepakolás a pincében. Ám az estének még nem volt vége! Kivonultunk
az udvarra egyéb játékokat játszani. Egyszer csak megjelent Berta Peti
és Medgyesy tanár úr egy nagy keresztet cipelve. Kissé bizarr volt. Az
utolsó játékot egészen éjfélig játszottuk: Az egymással szemben álló
két csapat meghatározott játékosainak kellett a középen lévő frizbit
elkapni. Pontban éjfélkor, a legeslegutolsó körben Dorina összefejelt
Gyurival, minek következtében Dorina orra és szája erősen vérzett.
Utána a pincében ellátták a -szerencsére nem túl nagy- sebeit. A játék
neve mostantól Véres frizbi.
Másnap már borongósabb, hűvösebb idő volt. Vasárnapra szerveződött a
Nagy Szósztúra, amit már alig vártam. De reggel borzalmas látvány
tárult elém lakásom ablakából: ömlik az eső, a talaj felázott. Így hát
életbe lépett a B-terv: kirándulás helyett a Petiben hülyültünk;
megszálltuk a tornatermet és mindenféle vicces, jó és kevésbé jó
játékot játszottunk. Volt kaja is: Spagetti, gyümölcssaláta, rétes és
süti. A mindenféle sütemények betermelését régi jó népszokás szerint a
Lujzában folytattuk mise után.
Hétfőn nem sok izgalmas történt, hacsak az nem az, hogy tíz fok körüli
hőmérséklet volt (csütörtökön volt vagy 30 fok) és szinte egész nap
esett az eső. Kedden pedig elállt az eső, viszont téli hideg és
metsző, hideg szél támadt. Elővettük már a téli cuccokat, abban is
fázunk. Szerencsére elkezdtek fűteni az egyetemen, de nem ér sokat a
még hideg falak ellen... talán pár nap múlva már jobb lesz a helyzet. Ja
és Vakondot próbáltunk holnapra. A Tékozló fiú történetét fogjuk
előadni.
Remélem örültél kis beszámolómnak! :-) András

 

No, lassan, lassan tán utólérem magam és eljutok idáig is. Sűrűn bocsánatot kérek, de nem is sejted, hogyan szalad az idő már megint itt Piliscsabán. Most itt koptatom a koleszban a laptopom, mert nem mentem haza hétvégén. Holnap lesz a nagymarosi ifjúsági találkozó, arra megyek többed magammal. És hát izé.... ELőre láthatólag talán október 25én hazamegyek majd. Addig csak futtában találkozom az otthoniakkal. De cserébe egymást érik a cserkészprogramok, előadások a koleszban, suliban. (jaj el kell mondanom, hogy most épp a Jesus Blood c. szám megy, és még mindig nagyon szép! :o))

Nah de most egy írást szeretnék veled megosztani. Egy hete volt a kutatók éjszakája és Speidl tanár bácsinak írtam róla egy riportot (legalábbis remélem, hogy azt) és ezt szeretném neked is megmutatni! Bocsi, kicsit hosszú lesz lehet....

Pusszantás, jó legyél és GBU!!!!

„Ha te húzod én meg járom…”

 Pénteken lángost ebédeltem. Nagyon finomat. Igaz, nem egyedül. Ágival, Misuval, Dorinával. Mentünk a LÖK-be. Ott volt folytkövös megbeszélés. (Ha igény mutatkozik rá, leírom, mi az a folytköv.) De a lángost útközben ettük, a Vásárcsarnokban vettük. Idekívánkozik Misu elbeszélése a témában:

Folytköv-megbeszélésre mentünk Ágival, Dorinával és Gyurival.
Mivel volt még időnk, Ági egyszercsak - pár méterrel a Vásárcsarnok előtt - betért egy konyhaedény szaküzletbe tepsit venni. Egy darabig vártunk rá, aztán Dorinával benéztünk egy jó húsz méterrel előbbi boltba, ahol kettőnk közül a lány (... :) ) röpke negyed óra alatt (jó-jó, nem volt annyi) kiválasztott egy gyönyörű SzóSzos (értsd: halacska alakú) fülbevalót.
Azám, de mire kijöttünk, Gyuriék nem voltak sehol. Illetve ott nem voltak, ahol hagytuk őket... Ágit felhívtam, mondta, hogy benéztek a Vásárcsarnokba, menjünk mi is, majd összefutunk...
Hja, összefutunk... A Vásárcsarnokban... Öt perc után már Dorina is kezdte érezni, hogy nem lesz ez olyan egyszerű...
"Csak nem félsz, hogy nem találjuk meg őket?" kérdeztem csipkelődve.
"Hááát... maximum majd a LÖKben találkozunk..." mondta bizonytalanul.
"Ugyan!" válaszoltam a tapasztalt ember rutinjával "Bízzuk Istenre, és egy-kettőre megoldódik..."
Nem tudtam végigmondani, mert Dorina ujjongva kiáltotta: "Ott vannak! Ott vannak!" És tényleg....
 

A megbeszélésen Áron is ott volt, meg Emőke. Hatan képviseltük a SZÓSZ-t. Mi vagyunk a 14 diákkör egyike, akik részt vesznek ebben az egészben. Elég sokan jöttünk össze, volt dicsőítés, buzdítás, ötletelés egyben és helyszínenként is. Sok dologról beszélgettünk jövőbeli vendéglátóinkkal, az ELTE BTK-val. Utána Ágival még maradtunk pakolni, Dorina elszelelt. Persze, a vonaton találkoztunk. Vele volt Barbi, a cserkésztársa és barátnéja. Együtt mentünk vissza Csabára, ahol már várt minket a Kutatók Éjszakája...

 Vasárnap megint misével és kajálássaé ért véget. A misét szokás szerint Atyi celebrálta, de a vacsorát most nem BéPeti, hanem Dönci, a legjobb barátom és szobatársam főzte-sütötte. Csak tízre lett kész, így a portánál, a lépcsőn fogyasztottuk el, a kamerák kereszttüzében. Aztán elkezdődött az új hét. Új rendszer. Féldeles ima hol kint, hol bent, az időjárástól függően. De hétfőn négyre csa tucatnyi ember gyűlt össze. Mert ez volt az első alkalom, amikor két csoportban találkoztunk a hét folyamán. Most még mindkettőn ott voltam, mert a Folytköv-ről beszéltem, de jövő héttől szerdánként fogok járni. Szintén négytől van. Most héten egyébként is rövidebbek voltak az alkalmak. Hétfőn az ETV vetítette a GT-s videót, szerdán meg Tisztaság imaest volt Pesten. Frizbiztünk, buzdítás vol, dicsőítés, ppt-s beszámoló a Folytkövről, majd kajálás. Az elején nagyon fura volt, a helyszín is érdekesen alakult, az imaszobában voltunk. Kicsit felemás érzéseim voltak, de aztán Isten megnyugtatott, mindkét alkalommal. Hogy ezek emberi aggodalmak. És hogy Isten nagyobb ezeknél, Ő mindent átlát és elrendez, olyan dolgokra is gondol, amiket mi ésszel nem érünk fel. Szerdán jött is két új lány. Egy elsős hívta őket!!! Isten hatalmas. Még ha nem is reménykedünk semmi jóban, akkor is gondoskodik rólunk. Mára ennyi, folyt. köv. 

:) Elkezdődött a második hét, természetesen a vasárnappal. Szépen lassan mindenki megérkezett. Először Isti költözött fel szüleivel, hoztak egy autónyi cuccot. Épp vacsoráztunk, mikor megjött Zalán és Edy, később Dönci és Takács Peti is. Kaptunk tőlük sütit. A többiek csak hétfőn érkeztek. Mise után kajáltunk egy nagyot, bár nem voltunk nagyon sokan: Ágica, Anna, Andi, Isti és én. Többen elmentek, mert dolguk volt. Hétfőn még szoctámot szedtünk, Négytől pedig félévtervezés következett. Az eső miatt a pinceklubban gyülekeztünk, kezdetben névtanulós játékot játcottunk, majd Atyi beszélt kicsit, aztán megint játcottunk: Te vagy Guffi? és Silent football nevű játékokat. Vicces volt. Ezután terveztünk félévet. Ha a Jóisten akarja, lesz FOLYTKÖV., szemetes pályázat, imaestek, vakond, két meghívott előadó, stop-estek, túra, SzóSz-vacsi, miegymás.

Misu nem volt jelen, mert beteg volt. Ágica gitározott helyette, Julcsi pedig zongorázott. Az alkalom végén imáztunk, majd Ági születésnapi süteményéből ettünk. Mielőtt a többség misére vonult volna, frizbiztünk egy kicsit. Paczyval még elpakoltuk a dolgokat a lelkészségre, aztán ment mindkettőnk haza. Az imák már főleg az imaszobában vannak, tekintettel az egyre szelesebb időjárásra. Hála Istennek alig férünk el. A héten felköszöntöttük Marcsit is az ő nevenapján. Misu egyébként nagy erőkkel szervezi a megújult diákkorrepetálást. Reméljük, jó lesz.

Szerdán a Petiben egy miséhez kapcsolódó programként, akik ráértek, megnézték a nyáron készült fényképeket Olaszhonról, majd a 200éves ember felét. Csütörtökön táncházba vonultunk, ahová még az egyik elsős lány is elkísért minket, Judit, aki az esztergomi koleszban lakik. Már az elejére odaértünk páran, az első 5 táncot végigroptuk, úgy leizzadtunk, mintha megáztunk volna. Mire megjöttek Zoliék, már hulla fáradtak voltunk. De kis pihenő után táncoltunk tovább. Kb. 10-15en voltunk. Még Arnold is. A csapat fele jött haza az utolsó vonattal, de többen aludtak bent valakinél. Kár, hogy nem maradtunk tovább. Többen ma Áronnak segítenek vakondozni a bapti gyüliben, mások Érdeklődő vagyok konferencián vannak. Én meg itthon töltöm a hétvégémet és évgre volt időm írni neked. (Képzeld, szervezzük a Folytkövöt. Reméljük, Istennek tetsző lesz.) És te mivel töltöd a hétvégédet? :) Áldás a fejedre! 

Őrültek vagyunk. De legalábbis nem teljesen százasok.  Mindenesetre fanatikusok. Már az egyetem nulladik estéjén sok SzóSzos jött a Balázs atya féle misére, utána csináltunk szendvicseket. Hétfőn a Veni sancte-n újra hallhattuk atyi szavait.

Botos Máté, karunk dékánja átadta a köztársasági ösztöndíjakat.
Egy tűt is nehéz volt leejteni, nemhogy ülőhelyet találni az Auditorium Maximumban szeptember hetedikén reggel kilenckor. A 426 ülőhelyes nagyterem teljesen megtelt, kezdés előtt pár perccel már a lépcsőkön is többen ültek. A későn érkezők a színpad két szélétől figyelték az eseményeket. A Bölcsészettudományi kar dékánja, tanárai, a Hallgatói Önkormányzati Tanács tagjai és többszáz diák kezdte meg a 2009/10-es tanév őszi félévét szentmisével egybekötött tanévnyitó ünnepséggel.

A misét Szűcs Balázs, egyetemi lelkész és két lazarista atya celebrálták, akik a fiúkollégiumok képviseletében voltak jelen. Balázs atya prédikációja humoros, ugyanakkor elgondolkodtató visszatekintés volt a nyárra, számvetésre késztette hallgatóságát. Mint mondta, a szeptember mindig egy választóvonal az emberek, különösen a diákok életében, mely a jövőbe is mutat. Szentbeszédében a tudatosságot emelte ki, arra buzdított mindenkit, hogy találjon célokat és gyarapodjon egyetemi évei alatt. Mindehhez kitartást, erőt és lendületet kívánt.

A szertartás a Himnusz eléneklésével zárult, majd Botos Máté, a bölcsészettudományi kar dékánja köszöntötte a megjelenteket, az előtte szólóhoz hasonló szellemi útravalóval. Azzal a jó hírrel bátorította a diákokat, hogy egyetemistaként meghívást kaptak a szellemi elitbe, hisz értelmiségiként az ő feladatuk lesz terelni a nemzetet. Végül kioszotta a köztársasági ösztöndíjakat. Kata is kapott. :) De én ezt már sajnos nem láttam, szoctámos megbeszélésünk volt. Aztán óra órát követett. Köztük volt idő egy féldeles imára, egy ebédre, majd fél négykor elrohanni a Lujzába a vízforralóért.

Nem mertem Döncit hívni, mert nem tudtam, hogy fogja fogadni a keresztény diákkört és a barátaimat. Végül Ági és Julcsi tanácsára elhívtam. El is jött és nem bánta meg. Hála Istennek. Azt mondta, nem látott még ennyi vidám embert egy helyen. Kezdetnek frizbiztünk körben, majd mikor sokan lettünk, frizbifociztunk, ami azért volt bosszantó, mert Misunak egyre jobban megy és nem fogja vissza magát a szégyentelen.  :)  De a többiek is ügyesek voltak.Aztán sok névtanulós játékot játszottunk: puffoztunk, Szereted a szomszédod?, stírülős, stb. Akik kiestek, azok párosával beszélgettek. Ja meg fogócskáztunk is. Nem felejtettük el egymás nevét, csak azért volt a névtanulósdi, mert újak jöttek hála Istennek. Legalább hatan. Judit, Eszter, Bözsi, Zsófi, Dönci, s a hét folyamán mások is imára. Játék után Zoli beszélt Máté 6,33-ról, hogy kik vagyunk mi (helyes válasz - a Bölcsészettudományi kar hallgatói), kinek az országát keressük (persze, hogy a Jóistennek) és hogy keressük? Meg mik azok az ezek? :) Aztán Misu mondott egy példát, hogy érezte Isten kegyelmét, szülinapján hogy alakultak a dolgok "véletlenül". Majd szünetet tartottunk,mert már fél hat volt és még nem rágcáltunk semmit. Aztán próbáltam beszélni a többieknek arról, mi a MEKDSz, milyen volt a nyári tábor és mi lesz az a Folytköv. Imáztunk, főleg Misuért, aki új vezető és énekeltünk sokat. Még Zsófi is kért egy dalt, hogy énekeljük el. Igaz, ő másnap már vett szószos pólót. A Bözsi meg frizbizett velünk. Jó kis délután volt, örülök, hogy a Jóistennel kezdhettük el a félévet. Este még kimentünk a Jenőbe, ahol csocsóztunk egy csomót. 

Miért mondtam, hogy őrültek vagyunk? Remélem, már kiderült. Mert míg más a piálással kezdte az iskolát, mi már a tanév első napján összegyűltünk SzóSzolni, Isten dicsőségére. Bárcsak mindenki  így őrülne meg. 

 

Mostmár én is itt vagyok, jaj de csudajó. Ma beszéltem drága Évinkkel msn-en, semmi kínai, se francia, se svéd, se finn csacsogás nem zavart minket. Abbahagytuk kb 1 óra :) után a beszélgetést, mert muszáj volt tanulnia a kisasszonynak ezt a vagány svéd nyelvet; de  a lényeg a lényeg, hogy vannak helyek/társaságok ahol sokszor megfordul/ ahol ő az egyedüli keresztény, ami persze kihívás és én úgy éreztem, hogy ennek ő is örül :)! Aztán festeni szeretett volna de az idő rossz lett majd micsak beszéltünk és beszéltünk, és hazahúzza azért őt nemcsak a szíve de a gyomra is; nagyon vágyódik egy jó kis itthoni szalonna sütésre. Nagyon tetszettek neki a hétfői képek, amik az első nagy napunkat mutatták be röviden (amúgy az iwiw-en van fent külön mappában, majd átteszem a szósz gmailre, ha kell).

No most ennyit írtam röviden és tömören, meg ez az első én nékem, úgyhogy....! Pá :)

Megkísérlem én is a lehetetlent, és billentyűzetet ragadok.

Lassan vége az első hétnek. Hát, nem könnyű a felnőtt lét. Nem akarok felnőtt lenni. Ott akarok sétálni Veled, Évim a gyűrűkurás erdőben, a twilght zenéjét hallgatva, és csak beszélni, beszélni Veled.

Már hétfőn egyedül aludtam a kis lakáskában, egyre lakályosabb (remélem, jól választottam, és ly. ) De lusta vagyok kinyitni a hátam megett lévő helyesírási szótárt, ugyh így marad:D Tehát, már ott vagyok, egyre több dolog van ott. Kivéve még az internetet, ugyhogy most hazaszaladtam kicsit netezni, és írni ide. Rengeteg a dolgom, de mégsem csinálok semmit...mindenki megtalál, már nem tudom hányadikl telefont kapom régi ismerősőktöl, mindenki találkozni akar...és ez tök jó, így valahogy besúvasztom a gázórás, UPC-s csávóka, Elmű-s csávóka, és a méregdrága forgorvosom közé...aki eltervezte, hgy hogyan fog az elkövetkezendő pár hónapban meggazdagodni...

Gyökérkezeli min. két fogam, a többit meg mittomén..de ki fog nyirni, az már előre látszik, ha máshogy nem, hát a végösszeg biztos hogy szívinfarktust hoz. És én meg csak tejelem neki a nemlévő pénzt...mintha annyira szüksége lenne rá...plazma tévé a váróban, olyan pénzes macák járnka hozzá, hogy azt hiszem mindegyikről, hogy valamilyne híresség. Így epedve várom, mikor lép be végre az ajtón Brad Pitt, hogy legalább én is jól járjak. De azt leshetem...

Szóval ennyi. Közben 3 darab meghívás üti egymást péntekre, sozmbaton is van már kettő, vasárnapra is, amit cska úgy tudtam beszúrni, hogy együtt megyek az illetővel templomba. És persze ilyenkor jön édesanyém, hogy baromira irnom kéne a szakdogát...ó, hát tudom én azt...csak, most valahogy...még egy kis ez, egy kis az...és persze a rettegés, hogy fogalmam sincs miről irjak....no de majd talán jön. Hátha.

Volt egy Szósz is a hét elején, majd elfeledtem. Jó volt, habár keveset lehettem ott. De jó volt újra együtt a többiekkel, a napsütéses rétenülni, játszani, énekelni, hogy a stefiben és az anziban is hallják. Majd Enikővel mentem haza...így utolsó pár napra sikerült rádöbbenünk, hogy egy helyen lakunk (illetve ő, én már azért tudtam) és meséltem neki, hogy milyne jó dolog kollégista lenni. Amikor a délutáni-esti Szószról hazafelé sétálsz az aranyló fák alatt ősszel, elhaladsz a lujza előtt, majd fel a domboldalon, és nincsenek köttötségek..annyit sétálsz , amennyit szeretnél, biztos hogy közben szembejön min. 3 ismerős, nevetgélsz velük, majd tovább mész, és szívod a friss levegőt, és emlékezel. Hogy te ó ég, az első koleszos éjszakámat végigsírtam, gyűlöltem itt lenni...utáltam. És mennyire más mostmár az egész, mennyire az otthonommá nőtt, talán még a Jenő is, ahol 4 abszintot is megittam egyszer, rengeteget csócsóztam, iszonyat füstös lettem mindig...

Hát igen..sose gondoltam volna, hogy így megszeretem. Majd talán ha nyugdijas leszek látni fogom a felnőtt éveim szépségét is:D

Jajj..és most mennem kell...be kell fejeznem az írást...

Még egy valami motoszkál...nincs közösségem ott újpesten...nem, Évi, a baptik ki vannak csukva:D...de Isten majd gondoskodik, ahogyan Terólad is, drága barátném...

Írj, hogy mi van Veled, hadd tudjuk, milyen ember is ez a Niklas:D és teljesen közönséges finn gyártmány?..szőke haj, kék szem, 2 méter? :D

Isten áldjon!

Még a hétvégén a neten böngészve ráakadtam az itteni IFES-es diákkör vezetőjének az elérehtőségére. Persze rögvest elárasztottam a kérdéseimmel egy szép hosszú email keretében. Pár sort válaszolt is, de végül abban egyeztünk meg, hogy jobb lenne személyesen beszélni. Csak az volt kérdéses, hogy mikor, mert még az átlag egyetemistának is, mint tudjuk, annyi a dolga, mint az ensz-nek, hát még ha a tetejében diákkörvezető is az illető. Akárhogyis, ma reggel arra ébredtem, hogy pittyeg a telefon: sms. Írt a srác, hogy ebédeljünk együtt.

Pár óra múlva a kajáldában ülünk Ágival, mikor megcsörren a telefon: Niklas az, a diákkörvezető. "Hol vagy?" "Most jövök felfele a lépcsőn." "Le ne tedd, és akkor majd fogom tudni, hogy az a srác vagy aki telefonálva jön felfelé...:)" Indulok ki az ebédért sorbanállók tömege mellett, szembe jön egy magas, szőke, zolijellegű figura telefonnal a kezében, nagy vigyorral az arcán. Kajáért megy, leülünk. Kérdezget, kérdezgetem, hogy megy nálunk, hogy megy náluk a diákkörözés. Mesél a misszióról, arról, hogy mindenki a diákkörükből olyan biztos gyülekezeti háttérrel rendelkezik, hogy nem is tartanak rendszeres alkalmakat a lelkük és a közösség épülésére, csak missziós programokat szerveznek. De a beszélgetés vége felé erre rácáfol valamelyest, mert kiderül, hogy pénteken kirándulni mennek, és hív engem is nagy lelkesen. Még szép, hogy elmegyek! Búcsúzóul még megmutatja, hol van a metodista gyülekezet, ahova ő is jár, és ahova valószínűleg én is el fogok látogatni vasárnap. Hazamegy, én meg indulok a könyvtárba, kb 20 centivel a föld fölött járva...

De nem csak én böngésztem a netet hétvégén, hanem a tesóm is. Küldött egy linket a turkui Golgota gyülekezetről, szép részletes leírással arról, hogy jutok oda. Hát ma este hétre oda is jutottam. Tudni kell, hogy a pesti golgi többszáz fős, el lehet bújni ügyesen, észrevétlen tud maradni az ember. Ilyesmire számítottam itt is. De amit találtam: kicsi terem egy külvárosi iskolában és tesók, akkora szeretettel, annyi odafigyeléssel, hogy nem győzök hálát adni értük azóta se. Voltunk kb 15-en mindössze, úgyhogy a végére mindenkivel beszéltem legalább két szót - mert ők tudtak ám angolul, az igehirdetés és a dicsőítés is angolul volt, még ismertem is a dalok nagyrészét. Kiderült, hogy sokan közülük jártak már Magyarországon, hárman a vajtai bibliasuliban tanultak. Bizony, kicsi a világ.

Hazafelé a buszon nem tudtam megállni mosolygás nélkül, legszívesebben hangosan énekeltem volna dicséretet az Úrnak, hogy ilyen csodálatosan gondoskodik rólam. De még nem ért véget a nap. A város főterén kellett átszállnom. Ott futottam össze az egyik szomszédommal, Donalddal, aki Nigériából származik, de már jóideje itt él, mert itt végzi az egyetemt. Kérdezi, mi újság. Nem tudtam magamban tartani az örömömet, nagy vígan elújságoltam, hogy épp golgiból jövök, hejehuja, találtam keresztény tesókat. Erre megjelenik az arcán az a jellegzetes kifejezés, az egymásratalálás öröme: Keró vagy, keró vagyok! Őrület! És szomszédok vagyunk két és fél hete és most jövünk csak rá, hogy tesók vagyunk! Ráadásul ő is baptista, de itt nincs a városban felekezetünk szerinti gyülekezet, ő is valami kisegyház alkalmaira jár. Az ajtó előtt azzal köszönünk el, hogy majd átjön néha beszélgetni, imádkozni.

Hát mit is mondhatnék... Baromi nagy hála van a szívemben. Hatalmas az Úr. Köszönöm, hogy imádkoztatok értem, elképesztő ereje volt.

 Csíp ez a kamillás tea. Ja nem, csak megnyaltam a szám szélét. Csípőspaprikát is raktunk a lecsóba, amit Istivel készítettünk. Ez volt első közös és ugyanakkor első sajátkészítésű lecsónk. Finom lett. 

Minden ott kezdődött, hogy pénteken hazajöttem Misuéktól. Délután voltam a boltban, e-maileztem. Lassan nekem is annyi dolgom lesz, mint az ENSZ-nek. Na jó, annyi azért nem... Este meg megjött Dönci, az új lakótárs és négy évig padtársam a gimiben. Kicsit megkavart minket a vonatok késése, de épp beértünk a kollégiumba, mielőtt leszakadt az ég. Ilyen hatalmas felhőket még nem láttam. Aztán elállt, mi meg sétálni mentünk. Na, ezt nem kelett volna. Az út felénél kezdett esni. Majdnem teljesen csurom vizesek lettünk... :P

Szombaton ő hazament még a cuccaiért, de megjött Isti, akivel elkészítettük első közös és teljesen önálló lecsónkat. Még párizsit is vágtunk bele, szemléltetendő a húst. Megnéztünk egy filmet, majd meg is ettük. Mármint a lecsót. Vasárnap fokozatosan megjött mindenki, még Misu is, pedig akkor ő még csak vendég volt. Képzeld el, csak hétfőn költözött, vasárnap éjjel Balázs atyánál aludt, mert nem volt portás, nem tudott beregisztrálni. De hála Istennek megoldotta. Most már csak BéPetit várjuk, a többiek megjöttek. Vasárnap a nyolcas misén a SZÓSZ felelt az énekekért, a gólyatáborban énekelteket játszották újra, Julcsi zongorán, Andi és Misu gitáron. Zita hozott szendvicssütőt, amit rögtön ki is próbáltunk, épp akkor írtunk neked. Ma meg TéPeti helyére jött Zoli, már itt vannak a cuccai, még a hálózsákja is. És volt ma Veni Sancte, meg beszéltem Speidllel, szerdáig kellenek az anyagok, vicces hetünk lesz. De volt ma SZÓSZ is, legközelebb arról mesélünk.

Isten áldjon! Jó keresést, hidd el, nem vagy béna, csak a Jóisten megválogatja, hogy kikkel hoz össze téged. Nem megy olyan könnyen a dolog, de nem szabad feladni. :) Ügyes vagy, nagyon szép élmény lehetett az a néma találkozás is. Mi imádkozunk érted. Jóéjt!

Gyakran előfordul, hogy nem a jelenből figyelem azokat a dolgokat, amik történnek velem. Megnézem inkább, milyen volt a múltból, vagy megpróbálom elképzelni, milyen lesz a jövőből, milyen emlék lesz belőle. Most az történik velem, hogy próbálok beilleszkedni.

Nézzük a múltból: nyáron úgy képzeltem, nem lesz nehéz keresztényeket találni. Majdcsak rábukkanok valami lelkészségi szoba kinézetű helyre, és már meg is van a diákkör, elleszek, mint nálunk Grosek. Hát ez nem így működik. Diákkör elvileg van, gyakorlatilag se az IFES se az egyetem honlapján nem találok róla semmit, és az orientációs héten sem hirdették magukat a többi diákszövetségféle bemutatkozásakor. De csak vannak hívők Finnországban!

Emlékszem a csodákra, amikről Dénes mesélt. Ő kint volt Németországban dolgozni, és akkor még nem tudott németül szinte semmit. Mégis, egyik este imádkozott, másnap reggel már talált is egy hívő embert, akivel ugyan nem értették egymás nyelvét, de elhívta őt egy gyülekezetbe, ahova Dénes később be tudodott illeszkedni, bár eleinte nem beszélte a nyelvet, de valamilyen módon mégis mindig értette, miről van szó. Ezekről a csodákról mesélt nekem a nyáron, ezzel bíztatott, hogy Isten megsegít, csak tartsam nyitva a szememet.

Hát járok az utcákon nyitott szemmel, és közben egy-egy ismerősöm gondolata jut eszembe. "A finnek nem hívők, hanem alkoholisták. Nagyon kevés a kivétel." mondta Ervin. "A finnek mind tudnak angolul." mondta Ági. Hát ez alól is kevés a kivétel. És a kivételek egybeesnek. Mármint a hívők nem tudnak angolul. Sajnos. Voltam ma egy turkálóban, és egyszercsak arra lettem figyelmes, hogy csupa dicsőítődal hallatszik a rádióból. Finnül, persze, de a dallamról megismertem, meg egy Jézushoz hasonló hangzású szóról. Próbáltam az eladókat faggatni, hogy miféle közösséghez tartoznak, de nemigen értettünk szót. Aztán valahogy eljutottunk odáig, hogy elmagyarázzák, hol találok baptista imaházat. El is mentem szépen. Felirat, felirat, finnül, svédül. Kösz szépen. Annyit azért sikerült kihámozni, hogy nem is baptista hely, hanem adventista. Mellette meg ott állt a katolikus templom. Lehet, hogy inkább ide jövök el vasárnap Ágiékkal, akik már múlt héten is voltak.

Kissé csüggedten indultam hazafelé. A sétálóutcán egy mappával, papírokkal felszerelkezett emberre lettem figyelmes. Fekete pólója hátulján finn szöveg. A szövegben egy szó: Jeesus. Hejehuja! Tesó! Megyek oda, kérdem tud-e angolul. Magyaráz, de nem értem. Se angol, se német. Nekem meg se finn, se svéd. Valahogy megértette, hogy én is hívő vagyok, kezet fogtunk, és csak néztünk egymás szemébe. A szívem szakadt meg, hogy nem érthetjük egymást, nem kérdezgethetem ki, honnan való, miféle gyülekezetből. Ő is tanácstalannak tűnt. Végül annyit mondott: God bless you! Többet nem tudott angolul. Hasonlóképpen válaszoltam és odébbálltam. Lúzerkedés volt? Lehet. Talán meg is érdemli, hogy ne találjon közösséget, aki ennyit bénázik. A következő sarkon egy hasonló kinézetű hölgyet pillantottam meg, de angolul ő sem tudott. Utólag arra gondoltam, hogy talán hit gyülisek voltak, vagy ilyesmi, és akkor jobb is, hogy így alakult.

Hát ennyi, teljes csőd. Holnap újra próbálkozok, hétfőn megpróbálom megkeresni a diákkört, ha létezik egyáltalán. Vajon milyen emlék lesz ebből? Biztos közösségi háttérből nevetve fogok visszanézni kezdeti kudarcos kerókereséseimre? Nehezebb, mint hittem, de talán nektek nem tűnik annak, és csak a hibáimat veszitek észre. Lehet, hogy visszatekintve már én is így leszek ezzel.

Húúúúúúú Évi! Nagyon nagyon jó lehet neked ott. Köszönjük szépen a beszámolót, besózva várjuk a következőt és a következőt és a következőt és a ... Na, szóval érted.  Ezer év alatt sokminden történik. Még két nap alatt is. 52 órája érkeztem meg Piliscsabára, de olyan fáradt vagyok, mintha két hónapja itt laknék. Szerdán összepakoltam a cuccaimat, amit csak szükségesnek ítéltem a felkötözéshez - így lehetséges, hogy szőnyeg van az ágyam mellett, meg egy láda zöldség az éléskamrában. Persze autóval vittek, így könnyű volt nagyfiúnak lenni. Kézben nem cipeltem volna. Szerdán indultunk nagybátyámmal a nagyiéktól,  hogy megelőzzük a budapesti dugót, még hajnal négykor. Hála Istennek nyolc óra öt perckor már leparkoltunk a Lujza előtt. Épp öt perce kezdődött el a beköltözés. Miki bácsitól megkaptam a szobakulcsot és a kártyát. Nagy öröm volt újra itt lenni. Egész addig nem fogtam fel, hogy felköltözöm, míg fel nem hajtottunk az Árpád-hídra. Megláttam a Duna tükrét és nem az jutott eszembe, hogy jééééé, "a" DUNA, hanem: persze, a Duna, amit már annyiszor láttam, mikor Pesten jártam. Aztán ahogy közeledtünk Csabára, egyre izgatottabb lettem, boldogan léptem be a  szobámba. Takács Peti is megjött, de csak beírtakozott, ment is haza. Edvárdot hallottam köhögni a szomszédban, Zoli volt itt pár napja, egyébként üres volt az emelet. 

A déli vonattal mentem Pestre, az Örs vezér terénél találkoztunk Andival, Andrással, Julcsival, Paczyval és a HÉV-et majdnem lekéső Norbival. Ez a csapat indult Gödöllőre, felköszönteni Misut. Leszálltunk a Szabadság-téri megállóban, ott vártunk kicsit, majd megjelent a helyszínen legújabb SzóSz-vezetőnk és kedvese. Elsétáltunk a Szentháromság-templomig, ugyanis ott volt a mise, amivel kezdetét vette a szülinapi ünnepség. Balázs atyi celebrálta, kölcsön öltözetben és nagyon jófej volt, megkérte Misut, hogy ugyan már világítson ott, ahová a Jóisten helyezi. Aztán a felköszöntött jelezte, hogy vagyunk ott több közösségből. Egyrészt a családja és gödöllői barátai, másrészt kerekesszékes barátai, akiket fuvarozni szokott, harmadrészt mi. Az is kiderült, hogy az egyik guruló barátja is aznap ünnepli világra jöttét. Fel is köszöntöttük egy morbid nótával, a Kösd fel magad... kezdetűvel.

A délután további része játékkal telt. Misu azt hitte, Paczyval profik vagyunk zsebszövegben, így mi nyitottuk meg az alkalmat. A többiek meg azt hazudták nekünk, hogy tényleg. Mindenesetre Paczy nem adott nekem repülőjegyet Ferihegyről Gödöllőre. Aztán a többiek is játszottak, volt stop  meg másmilyen játékok, végül felvágták a tortákat. Finomak voltak. Közben/előtte az ajándékokat is odaadtuk, mindenki meghatódott picit, kivéve Misut, aki nagyon, de ez termeténél fogva természetes. A többség elvonult a közösségi házból vesperásozni a templomba, én Misu egy barátjával és két tesójával csocsóztam. Elég sokat és sok emberrel játszottam aznap, mindösszesen egyszer nyertem, mikor velem volt Misu húga, Bea. Ha ellenem volt, mindig csúfos vereséget élveztem. Nem szenvedtem, mert ilyen szép és ügyes lány csak verje meg az embert, megérdemli. Mondtam, hogy mire Misu 40 lesz, megtanulok és visszaadom.

András és Julcsi hazamentek HÉV-vel, később Norbi is, négyen azonban segítettünk takarítani, majd Misuéknál aludtunk. Zsófi és Andi a lányszobában, mi Paczyval a számítógépek mellett. Nem is ébredtünk fel, mikor a tesók suliba mentek, késő éjszakáig beszélgettünk. Így esett meg, hogy első csabai éjszakámat ebben a tanévben Gödöllőn töltötem. :) 

Három órát késő géppel, de az első repülés felejthetetlen élményével szálltunk le Londonban augusztus 25-én éjjel 3 óra körül. Persze Áginak nem gondolom, hogy olyan extra lett volna ez, mert ő már tapasztalt világcsavargó. Épp ezért igen szerencse, hogy vele utazhattam, mert egyedül biztos elkallódtam volna félúton. És ráadásul azóta még igen jó barátságot is kötöttünk. Szóval London. Ott csöveztük át az éjszaka hátralevő részét, földön, hálózsákban. Pad már nem jutott, mert többen is voltak átutazóban...

Reggel szállt fel a gép, ami Helsinkibe vitt. És onnan még buszozni kellet. Lényeg, hogy délután ötre értünk Turkuba. A pályaudvaron várt a "tutorunk". A tutor az olyan segítőféle, egy finn diák, akinek van erasmusos tapsztalata. A mi segítőnk, Linda, elvitt a lakáshoz, ami központtól, és így az egyetemtől is jó 20 perc busszal. Ági is jött velünk, polifommal, hálózsákkal felpakolva, mert csak szeptember egytől foglalt szállást, így egy hétig szobatársak voltunk. A lakáson egy honkongi és egy francia lánnyal osztozom. A honkongi mindig vásárol, vagy bent ül a szobájában és a családjával meg az otthoni barátaival szkájpol. De amikor mégis kijön, kedvesen mosolyog, és szól kábé két szót hozzám. A francia közvetlenebb, legalábbis próbál az lenni, de angol nyelvtudásbeli hiányosságai miatt nem mindig mennek egyszerűen a dolgok. Mindig tud minden buliról, és mindig jóillatú dolgokat főz.

Szerdán be kellett mennünk az egyetemre fejtágításra. Informálódtunk a finn egyetemi oktatási rendszerről, ami valamelyest eltér a magyartól, és legalább olyan kaotikus, szóval talán majd egy más alkalommal bocsátkozom részletesebb fejtegetésébe. Három napig ehhez hasonló orientációs kurzus ment, ahol annyi információt hallottam, hogy azóta sem győzöm észben tartani. Épp egy ilyen információáradat közepén hallom, hogy egy srác rámköszön: szia. Örömmel fordulok hátra: biztos egy magyar. De angolul szól hozzám. Londoni. Kérdem, mit tud még magyarul. "Csillag vagy fecske" és "részegen." És nagyjából ennyi, nem is járt sose nálunk, csak valahogy eljutott hozzá a zenénk. Csík zenekar meg ehhez hasonlók. Délután vele jöttem haza, megmutatta a gyalogutat a városból hazafelé. Merthogy errefelé lakik ő is, meg még vagy száz külföldi diák. Auringonnousu és ... a másik, szomszédos lakótelep neve nem jut eszembe (talán érthető), de ez a két terület a nemzetközi buliktól hangos minden második este. De nem erről akartam írni. Szóval gyalog több, mint egy óra volt az út, és még az eső is esett. De a srác jófej volt, és vacsorára adott valami tradicionális zsidó kaját - az első valamirevaló ételt, mióta itt voltam.

Ám a másnapi ebéd se volt semmi! Két és fél euróért annyit ehetsz, amennyi belédfér. Nemcsak a rendes kaja, a saláták meg két pohár üdítő is benne van az árban, melyek közül az egyik általában tej. Meg van valami gyümölcsös ízű házisör, amiről azonban utólag kiderült, hogy nemigen van benne alkohol. (Egyéként a finn sör nem valami híres, még ők maguk is bevallják, hogy rossz, Linda rénszarvaspisinek mondta.) Szóval ilyen a turkui menza. Csütörtökön a csoportunkkal ebédeltünk, ami azokból az emberekből áll össze, akiknek ugyanaz a tutoruk. Linda csapatában kilencen vagyunk, javarészt németek meg osztrákok, mi ketten magyarok és egy amerikai lány.

Csütörtökön és pénteken elkezdtük felfedezni a várost. Csavarogtunk a régies belvárosban a folyóparton és a modernebb külvárosban. Mindig ugyanaz volt a kiindulási pont, minden nap végén ugyanúgy köszöntünk el: "találkozunk holnap a katedrálisnál." Ez a katedrális a legnagyobb templom a városban, és mint a legtöbb, evangélikus. (Bár állítólag a finnek nem hívők, hanem alkoholisták, csak úgy eljárnak templomba.) Közel van hozzá az egyetem összes épülete, a diákszövetség székhelye kocsmástul, a könyvtár és a piactér. A piactéren minden van, bármit meg lehet venni (többek között áfonyát, olcsón és sokat, és szép kék lesz tőle a szád meg a nyelved meg az ujjad), és innen indul az összes busz. A "mindent meg lehet venni"-ről csak annyit, hogy igazából nem, mert minden nagyon drága. Munkát szerezni meg nem egyszerű, ha az ember se finnül, se svédül nem tud. Szóval Cilivel (aki a szegedi egyetemről jött) tervezzük az utcazenélést... van furulyánk, szájharmonikánk és hangunk. :)

De nemcsak a vársoban csavarogtunk, hanem az erdőkben, szigeteken is. Sőt, a tenger sincs messze, kétszer lementem, és bár csak 20 fok van, mindig volt egy-két elvetemült, aki úszott. Jobbára 40-50 éves finn hölgyek. Az erdők pedig olyanok, mintha mesevilágba lépnék: ezeréves fák, főleg fenyők, mindenhol moha, zúzmó, és olyan hangulata van, hogy szinte azt várom, hogy felbukkanjon eg hobbit. Azon a szigeten tapasztaltam ezt először, amin szombaton voltunk. Hajóval indultunk zuhogó esőben és dermesztő hidegben. De ez nem tartott vissza attól, hogy a fedélzetről nézelődjünk. Tulajdonképpen az ilyen rossz időnek is megvan a maga méltóságteljes szépsége. Főleg a tengeren. De mire a szigetre értünk, kisütött a nap. Három óránk volt, hogy bebarngoljuk. Bolyongtunk a gyűrűkurás hangulatú erdőben, aztán a magas parti sziklákra mászva gyönyörködtünk a tenegerben. A vasárnapot hasonló kirándulással töltöttük, aminek az lett az eredménye, hogy eltévedtünk az erdőben. Ami egyrészt jó, mert nagy áfonyalelőhelyet fedeztünk fel, és legeltünk jóllakásig. Másrészt rossz, mert hogy, hogy nem, egy golfpályán lukadtunk ki, sok burzsuj ember között. Csak lestek, hogy mit keres itt ez a két hátizsákos lány. De egyikük jóindulatúan útbaigazított, figyelmeztetve, hogy vigyázzunk, mikor merre indulunk, nehogy fejen találjon egy labda. Megúsztuk, hazataláltunk. :)

Suli úgy igazán csak jövő héttől lesz, de már hétfőn beindult úgy lájtosan, a legtöbb óra még nincs megtartva ezen a héten. Ám ez már egy másik történet, és elbeszélésére egy más alkalommal kerül majd sor.

Sajnálom, hogy messze nem tudtam mindent leírni, de annyi minden történt, mintha már ezer éve itt lennék, pedig még csak tegnap volt egy hete, hogy megérkeztem...

Tegnap kibicikliztem a kertbe. Nincs messze, de ritkán jutok ki oda. Apukám minden munkát elvégez, ami csak akad, ez neki kikapcsolódás. De tegnapelőtt megkért, szedjem le a szedret és az uborkát. Hát kibicikliztem. Már augusztus vége, ezt nem a naptárból lestem ki, hanem a szomszédon láttam. Ő se mondta, csak  szépen ásta kifelé a krumplit. Na, innen tudom, hogy közeleg a szeptember. :)

Lassan vége a nyárnak. Újrakezdődik minden. Az emberek visszatérnek Csabára, beköltözünk a koleszba, újra beindul az élet. Sőt, Siófokon már el is kezdődött. Szerdán jópár szószos vonatra ült és meg sem állt András otthonáig. Ott tartották a GT-felkészítőt. V. András, Zita,  Julcsi,  Paczy, Szabó Eszter, M. Andi, Dorinka, Zoli, Anna, Ági E., Zsófi, Misu, Isti, Áron, no meg akikről nem is tudok. Erről majd a bogaras srác számol be remélhetőleg. Mint azt szerdán Irunientől megtudtam, játékkal töltötték az estét, a telefonban nagyon kedvesek voltak. Másnap nekem is írtak sms-t, üdvözöltek. Mikor GodMAIL-en írtunk Annával, kiderült, hogy épp gyurmát készítettek csináld-magad módon. Ez volt csütörtök délután, közvetlenül azután, hogy hazajöttem a kertből és felvettem hála Istennek a Bevezetés a kulturális antropológiába c. tárgyat. Csak meg ne bánjam. Közben azt is kiderítettem, hogy a GT-s mise, ahol a dicsőítéssel fognak szolgálni, vasárnap lesz. Tegnap délután már mentek a helyszínre segíteni, ma meg már elkezdődött a tábor. Sokan vannak, annyit tudok. Nem tudom, mikor fognak vakondozni, de ha szükség lesz az imára, üzennek. Ja, és Istivel meg Áronnal együtt leszünk a kultantropon, ennek örülök. :) 

Mindjárt szeptember, de még több mint öt kiló uborkát szedtem, pedig elég rövid hálóra van felfuttatva a növény. Meghálálja a locsolást, még nem száradt el, hála Istennek. Siófokon már elkezdődött a SzóSzos élet, de itthon, a Tisza mellett még uborkaszezon van. Ez meglátszik a blogon is. De minden csoda három napig tart - még hármat kell aludni (vagy egy extra hosszút) és szeptember lesz. Akkor pedig menthetetlenül vége az uborkaszezonnak. :)

UI: Mesélj, milyen Finnhon? :) 

Ezzel ígérem, jó hosszú időre letudtam a szomorúságot a bejegyzéseimben, kanyarodjunk is vidám témákhoz. Hála Istennek megérkeztél, s ha igaz is, hogy minden kezdet nehéz, összeszedtem egy maréknyi betűt, ha ezeket zsebre teszed, talán könnyebb lesz az indulás. :) Kezdetnek csak a legszükségesebb, általános dolgok:

saniainen-harasztképű növény

pöytäkirja-jegyzőkönyv  

salkku-aktatáska 

niittiä-tűzőgépbe való kapocs 

klemmaria-gémkapocs 

rei'itin-lyukasztó 

kokous-értekezlet
 

Bussi - busz
 

Hotelli - hotel
 

Presidentti - elnök
 

Lappi - Lappföld
 

Kioski - kioszk
 

Puhelin - telefon
 

Henkilöllisyystodistus - személyi igazolvány

Leila löi Lailaa, Laila löi Leilaa... - Leila megütötte Lailát, Laila megütötte Leilát...

 

Hogy mennyi a vicc és mennyi a valóság? :) Nem tudom. Áldást és kitartást! Ölelünk. :)

Ünnepi pillanat, meghatottság, torokszorító érzés, könnyek lenyelve... Na jó, nem olyan tragikus a helyzet. Csak felszállt egy repülőgép. Egy a többezer közül, ami naponta elhagyja Európa repülőtereit. 2009-ben ez megszokott esemény. Vagy mégsem? Ez a repülő különleges, mert rajta ül Ő. Elment. Reggel még láttam, agogy bejelentkezett a GodMAIL csevegőfiókjába, aztán kiment Ferihegyre, beült egy vaskacsába, becsatolta  a biztonsági övet és utoljára még kinézett az ablakon, az egyre törpülő városra, középen a Duna vékony szalagjával. Nagyon hiányzozni fog nekünk vidámsága, kézműves remekei, merész ötletei, vagány hozzászólásai és kedves nevetése. 

De azért van jó oldala is a dolognak. Mire ez a bejegyzés megjelenik, ő már valószínűleg földet ért, reméljük épségben. Finnországban landol a gépe, ahol nagy kalandok, sok új ember és gyönyörű tájak várnak rája. Mi meg számoljuk vissza a napokat, míg ismét szemtől szemben találkozunk vele, míg újra megölelhetjük. Addig pedig - újabb pozitívum - a repülőgépével együtt elindult ez a blog is. :) Kedves Tesóka! Isten áldjon téged a rokonoknál is, vigyázzon rád és adjon neked internetkapcsolatot, hogy olvashasd ezt a blogot. Azért csináljuk, hogy értesülj mindennapjainkról, örömeinkről, bánatunkról, minden pletykáról. Egyelőre hárman írjuk majd a híreket magyarhonból: Irunien, a bogaras srác és egy gyogyós. Igyekszünk minden fontosról és apróságról beszámolni, de ígérd meg, hogy te is írsz nekünk, megosztod velünk, milyen az élet a rénszarvasok között. 

Még SzóSz-vacsin mondtad Áronnál, hogy szereted ezt az Igét, így fogad szeretettel Pál apostol szavait szuomi eredetiben:

"Kestän kaiken hänen avullaan, joka antaa minulle voimaa." Fil. 4,13

Szóval, áldás minden hajszáladra! Indul a mandula...